Kecskemét Demencia Akcióprogram 2021-25. – Zárórendezvény

2025. dec. 4.

„A gondoskodás útjai – Tanulás, együttműködés, fejlődés”

 

Kecskeméten, 2025. november 20-án szerveztünk meg szakmai napunkat, ahol a résztvevőkkel közösen tekintettük át a Demencia Akcióprogram elmúlt öt évének eredményeit és tapasztalatait.

A szakmai nap a gondoskodás, a tanulás és az együttműködés jegyében zajlott, kiemelve a szemléletváltás fontosságát a demenciával élők támogatásában.

A program első részében a demencia globális kihívásairól szóló rövidfilm indította el a gondolkodást, majd a kezdetek bemutatása adott képet arról, honnan indult a városi kezdeményezés. Kiemelt szerepet kapott az új segítő szakma, a memória tanácsadó bemutatása, amely a program egyik legfontosabb szakmai fejlesztése.
Az egyéni konzultációkról és tanácsadásról szóló tanácsadói összefoglalók megmutatták, hogyan tud a szakember valódi támaszt jelenteni a demenciával élők és családjaik számára. Egy hozzátartozó előadása személyes történeten keresztül érzékeltette a családok és szakemberek közti együttműködés eredményességét.

A folytatásban egészségügyi és szociális intézmények szakértői mutatták be gyakorlatukat a pszichiátriai ellátás, demenciával élők nappali intézményi gondozása és az aktív, egészséges idősödés területéről. A napot a Modus Alapítvány eredményeinek és fejlődési irányainak összegzése zárta.

A szakmai nap azt bizonyította, hogy közös összefogással, partnerségben és szakértelemmel olyan támogatói környezetet építhetünk, ahol minden érintett méltóságát megőrizve, befogadó környezetben, biztonságban élhet.

A kecskeméti pilot programot követően további 5 helyszínen valósítunk meg járási és városi komplex demencia akcióprogramokat 2025-29 években.

Ajánlott hírek

Mozdulj! Sportnap kitelepülés

Mozdulj! Sportnap kitelepülés

Kecskemét város nagyszabású sportrendezvényén 24 helyi idősklub képviseltette magát. Az esemény az idősek számára is elérhető és követendő, minőségi és boldog életet helyezte a középpontba, a sport és a mozgás örömét hangsúlyozva. A Memória Pont képviseletében két...

bővebben
Alzheimer Séta 2022

Alzheimer Séta 2022

Az Alzheimer Világnap alkalmából idén 5. alkalommal megrendezett Alzheimer Sétán a Memória Pont kollégái képviselték a Kecskemét Demencia Akcióprogram keretében működő szolgáltatásokat. Az ESZII épülete előtt és a város Főterén felállított standon memória tanácsadó...

bővebben